Magánóra

Magánóra hölgyeknek, uraknak, párban és pár nélkül

Magánórát jellemzően táncból vesznek a legtöbben, azonban bármilyen nálunk oktatott mozgásformára lehet magánórát kérni.

Ajándékunk: videós leckék minden táncóra mellé

Hogy néz ki egy magánóra?

Videót nem tudok mutatni róla, mert pont azért jön valaki magánórára, hogy ez a dolog intim legyen. Azonban remélem ez a részletes leírás mindent elmagyaráz.
A magánórát kb. 2/3-1/3 arányban kérik a párok és az egyedül magánórát kérő hölgyek és urak. Ezért a leírásban többes számban írok mindent, hiszen az egyedül érkezők is párok lesznek, még akkor is, ha ilyenkor a pár szerepét a tánctanár tölti be.

A legfontosabbal kezdjük, megmutatom a zenében, hogyan találjuk meg a ritmust

Persze nem arra kell figyelni, amire elsőre gondol az ember, nem számít az ének, figyelmen kívül kell hagyni egy csomó hangszert, nekünk a tánchoz csak a dob hangja kell.
Ezután egy tényleg egyszerű alaplépéssel folytatjuk, először egyedül, utána párban.
Amikor ezek már mennek, csak utána kezdünk el foglalkozni, az egyszerű helycserével, a kar alatti forgással és a mellém a lány figurákkal.
Természetesen az, hogy melyik táncot tanuljuk meg, mindig Ti döntitek el. Legyen szó klasszikus, latin-amerikai táncokról, salsáról, argentin tangóról vagy rockyról, minden páros táncban felkészültek vagyunk arra, hogy a kezdőtől a haladó szintig juttassuk el, aki táncot akar tanulni.

Miért jobb a magánóra mint a csoportos órák?

Inkább azt mondom, hogy teljesen más. A magánóra legfőbb előnyei, hogy nem kell fix időponthoz igazodni, maximális figyelmet kaptok az órán, az egész oktatás a ti tempótokban halad, annyiszor ismétlünk, gyakorlunk át mindent, amíg tökéletesen nem megy és csak akkor megyünk tovább, ha előző figura rendben van.

Mi lesz a magánóra után?

Ha tetszett nektek, tudjuk folytatni és egészen addig jártok, amíg kedvetek van.
Amennyiben egy alkalom elég volt, akkor örülök, hogy eljöttetek és jó gyakorlást kívánok az otthoni tánchoz, illetve várunk vissza bármikor a későbbiek során.

Hol tudom használni a magánórán tanultakat?

A tanultak bármilyen élő vagy házibuli zenére használhatóak.
A jellemző sorrend azonban így alakul:
Miamis gyakorlóestek, utcabál, esküvő, házibuli, társastáncos rendezvények, bálok.

Milyen cipőben, ruhában érdemes jönni?

Cipő: puha talpú, kényelmes. A tanuláshoz a lányoknak nincs szükségük magas sarkúra, azt a táncestekre érdemes felvenni.
Ruha: sima utcai ruhában jön mindenki. Nincs dresscode, ezért a farmertől az elegánsig, a saját ízlésetekre bízzuk, hogy ki miben érzi jól magát.

Ajándékunk videós leckék minden táncóra mellé

Táncórai díjak

60 perces óra egy vagy két fő részére: 8.000 Ft + teremdíj

Mi ez és mennyi ez a teremdíj?
A teremdíj annyit jelent, hogy más pár vagy táncos ebben az időben nem tartózkodhat a teremben csak a jegyespár és az oktató. Ez a nyugodt és intim tánctanulás talán legfontosabb feltétele.
60 perces óra esetén +2.000 Ft a teremhasználat díja

Természetesen ezek nem /főre vonatkoznak, hanem az óradíjhoz kerülnek hozzá. Az árak akkor is érvényesek, ha már kész a táncotok, otthon nem tudtok gyakorolni és a tükör miatt bejönnétek hozzánk gyakorolni

Árak teremdíjjal együtt
60 perces óra egy vagy két fő részére: 10.000 Ft
90 perces óra egy vagy két fő részére: 15.000 Ft

Táncóra csomagok kedvezménnyel

Mini csomag
– 4×60 perc magánóra 2 fő részére teremhasználati díjjal együtt
– 40.000 Ft helyett 39.000 Ft
 
Medium csomag
– 7×60 perc magánóra  2 fő részére teremhasználati díjjal együtt
– 70.000 Ft helyett 67.000 Ft
Extra csomag
– 10×60 perc  magánóra  2 fő részére teremhasználati díjjal együtt
– 100.000 Ft helyett 95.000 Ft

Nagyobb létszám esetén a órák díjazása + 3.000 Ft/fő

100% botláb mentesítő garancia!
penzvisszafizetesi_garancia-2

Bármilyen tánc alapjait és egyszerű figuráit megtanítjuk max. 3 óra alatt. Amennyiben ennyi idő alatt sem sikerül megtanulni a lépéseket, vagy úgy látja, hogy a magánóra nem volt elég hatékony, visszaadjuk az addig kifizetett órák árát, kérdezés és levásárlási kötelezettség nélkül, azonnal

Az órák helyszíne

Vác, Görgey A u. 55. térkép hozzánk

Időpont egyeztetés az órákra

telefonon a +3620/494-1722 számon Igar Tibornál
vagy az alábbi mezők kitöltésével

  • Add meg kérlek a keresztneved
  • Írd meg itt és megkapom e-mailben!
  • Olyan címet adj meg kérlek, amit gyakran olvasol, hogy válaszolhassak...

Várunk szeretettel!

Pál Saci és Igar Tibor